A "FORRÓ ARANY" VÁROSÁBAN

A fürdők kapujában

A Termál Schmitz "de Lux" apartmanok közvetlenül a gyógyfürdő, a strand, az Aquapark és a válság ellenére megnyílt Aqua Palace élményfürdő szomszédságában helyezkednek el, az új építésű Palace Apartmanház B épületében.

A Szoboszlóra pihenés, üdülés, gyógyulás céljából érkező vendégek számára apartmanjaink elhelyezkedésük miatt ideális szálláshelynek tekinthetők. Komfort besorolás alapján a "de Lux" kategóriába tartoznak.

Igényes és olcsó szállás:
Hosszú távra tervezünk, Vendégeink színvonalas kiszolgálását, és nem titkoltan visszatérő vendégkör kialakítását tűztük ki célul, elérhető áron. Így nálunk a luxus egyben alacsony árral párosul, miközben apartmanjaink komfortját folyamatosan bővítjük.

Apartmanjaink légkondicionáltak, nem dohányzók, színes TV-vel, vasalási lehetőséggel, trezorral, jól felszerelt konyhával (fagyasztós hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, páraelszívó, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító) rendelkeznek. Fürdőszobáinkban hajszárító is Vendégeink rendelkezésére áll.

Apartmantársainkkal egyeztetve nagyobb, akár 70-80 fős társaság fogadására is képesek vagyunk. A szemben lévő szállodában konferenciaterem bérelhető. A gyógyfürdőben TAJ kártyával 40 féle, jórészt TB támogatott kezelés igénybevételére is lehetőség van.

A házban található 70 férőhelyes étterem és cukrászda, mely hangulatos terasszal, esténként élő zenével várja a kedves Vendégeket egész évben! A földszinten színvonalas üzletek, valamint pénzváltási lehetőség szolgálják vendégeink kényelmét.

Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy vendégeink allergén-mentes környezetben pihenhessenek. Az általunk biztosított ágyneműk, matracok és textíliák allergén- mentesek, az apartmanokban a takarítás és a levegő tisztítása is speciális eszközzel történik. 

A parkolás az épület teremgarázsában INGYENES!


Az Apartmanház

Apartmanház

A Termál Schmitz apartmanok egy vadonatúj építésű apartmanházban találhatók a gyógyfürdő és a strand bejáratától mindössze 30 méterre

A belvárosi parkolás miatt sem kell aggódnia, hiszen egész nap ingyenesen parkolhat a vendégeink számára fenntartott zárt teremgarázsban.


Termál Schmitz
4200 Hajdúszoboszló, 
Fürdő u. 2. 
Mátyás király sétány - Fürdő utca sarok

Tel. +36-30-760-1278
       +36-30-239-6291
Fax. +36-52-315-257

E-mail:

Térkép


Hasznos linkek

Hajdúszoboszló Startlap - minden, ami Hajdúszoboszló



Partnereink

  • Feltöltés alatt

Termál Schmitz -  4200 Hajdúszoboszló, Fürdő u. 2. -  Tel. +36-30-760-1278  -  Fax. +36-52-315-257  -   Email: